Halványabb a napsugár,
eljött az ősz, itt van már.
A fákon aranysárga levelek,
rózsák lehajtják a fejüket.
Száradó szirmaikon,
a reggeli harmat.
Mint ezernyi könnycsepp,
csillan meg a napban.
Siratják az eltűnő nyárt,
a langyos szellőt, a suttogó fát.
Minek lombja feléjük borult,
védte vihartól ha néha elborult.
A szerelmes párt ki alatta pihent,
édes szép meséket.
Mit nem hall már sosem.
Illatuk elszállt, mint buta pillangó,
helyettük köd jön.
Szürke, hideg és fakó.
Madár sem dalol a kopár ágakon,
dala nem száll át már a tájakon.
Csak a fenyő éli életét,
érzi most az ő nagy idejét.
Zöldje télen nyáron szép,
hozza a karácsony üzenetét.