Már nem ragyog a nap,
oda fenn az égen,
Nem önti sugarát,
oly forrón mint régen.
Halványan melegít,
de szívet felderít.
Az esti csendben,
szél úrfi is lebben.
Fákon a levelek,
megrezzenek ebben.
Sárgák és pirosak,
úgy virítanak szépen.
Mint festő ecsetjén,
színek keverednek éppen.
Őszi rózsa fejét,
búra hajtja régen.
Ő ideje lejárt,
elbúcsúzik szépen.
Szirmát elhullajtja
szárat földre hajtja.
Úgy várja a havat,
mi majd betakarja.
Réteken száz virág,
elhervadt már mára.
A fű is elsárgul,
bizony nem sokára.
Így múlik el minden,
mint emberi élet,
marad a tél,
mint a vég ítélet.