A pesti Duna-partján,
lassú éjszakán
hömpölyög a sötét.
A rakpart túloldalán
imbolyog a fény.
Nyűgös szél nyöszörög
a házak között.
Köd hasal a folyóra,
éjfélt üt az óra.
Talpam alatt ropog
a gyöngykavics tegnap.
A távolt nem látom,
homályba fut utam.
Hazafelé tartok,
a távolság egyre nő,
feslik az ősz- idő.
Érzem a tél nehéz lesz,
látszik a lehelet.
Egy fűtött helyet keresek,
sohppingolni éjjel is lehet.
Pénzért megvehetők
a vonalkódos vágyak,
felesleges holmik
ürítik pénztárcámat.
A dércsípte hajnal dideregve ébred,
tetszhalottá merevül a természet.
A zaj megbékél a csenddel,
lassan én is hazaérek.
Maradok otthon melegedve,
halkan szól a zene.
Szépséges nyaraknak,
már csak távoli a hangja,
Tűz alig pislog a kandallóban.
Nem rohanok semerre,
várom, hogy a boldogság
jöjjön a helyembe.