Jéghideg köntösét, a zimankós fuvallat,
nem veszi fel soha, szívére a harmat.
Lángoló szerelmét, a ragyogó Holdsugár,
langyossá lehűti, a megfagyott sebes ár.
Mélyülő hitemben, megolvad a napfény,
halkuló hangokban, elmúlik a tél.
Leszáll a sötétség, a szerelem alkonyán,
szívem kővé dermedt, új hajnalra vár.