Kéz-morzsolva várlak Téged,
már elgondoltam elvesztésed.
Babrálok egy buta gondolattal,
- talán hűtlen lett és megcsal.
Szétárad bennem a rettegő félelem,
baleset érte tán, s végleg elvesztem.
Opálos borongás zuhan rám,
könnyes szemmel nézem karórám.
Aztán haragom hirtelen feltámad,
- hitvány hazugságot talál majd néhányat,
Bizton elhiszem, miközben kínlódok,
kételkedek, de mégis aggódok.
- Csak enyém vagy, másé nem lehetsz,
tegnap százszor mondtad, hogy szeretsz.
Nem hagyhatsz el ilyen könnyeden, nem,
hisz' két napja a neved adtad nekem.
Agyam forgása, szív-rohanásom lecsendesül,
mikor futni látom Őt a parkon keresztül.
- Bocsánat a késésért édes szerelmem,
csak szemben, a sarkon virágot vettem.