Hazudtak a szavak szép piros ajkadon,
elhittem, átéltem, szerettem, reméltem.
Bíztam is oly nagyon,
ragyogott a napsugár is, két szemed tükrében.
Mikor rám nevettél oda kinn a réten,
körülöttünk ezer virág illatozott szépen.
Szellő fújt s bújt testünk közé éppen.
Ajkad az ajkamon már pecsétet hagyott,
tested a testemen örök égő foltot.
Ha akkor jó volt most miért fáj,
oly nagyon, miért kér számon.
Minden pillanatot.
Elmentél nem kértél már,
semmit sem belőlem.
De vinni elvitted a lelkem,
én tőlem.
Visszahívlak még is,
régi szép szerelem.
Szeretni akarok kell ez az érzelem
nem tudom feladni de nem is akarom.
Hazug csókod égjen, újra az ajkamon,
testünk újra égjen szerelem tüzében.
Lobbanjon el minden az örök mindenségben.
Nem érti meg az szív mit az ész súg neki,
nem kell azt szeretni ki azt nem igényli
Kár is néki könyörögni,vissza sírni,
”kár valakit hazug szóval vissza hívni.”