A minap, az ünnepek előtt
egy nagyobb város áruházába mentünk.
Megálltunk a ruházati cikkeknél,
míg a többiek vásároltak.
Leültem egy tükörrel szembe és ...
egymást figyeltük,
a tükör meg én.
Az akkor még nyugodt gondolatommal rájöttem:
nyugalmát megtartotta a tükör,
és hogy hivatását ne árulja el,
- mintha a körülöttem lévők valószínűtlenek lennének -,
beigazolódott ...
mozogni kezdtek.
Észrevettem, Cronos is anyagias lett,
a fémpénz recézete is rágott,
ez az ő vámdíja lehetett.
Itt is egyre szegényebbek az emberek,
a nyelvi beszéd szegénysége azért jó is lehet.
Ez az állapot egyszer-egyszer kievickélt
a közepes, primitív emberek szájából és
metaforikus, zseniális szavakban rügyezett.
Jaj, Istenem, egy homokszem azt hiszi magáról,
hogy egy igazgyöngy.
Bár jól látom, de itt semmi sem fontos.
Végül rövidke várakozásomban
megjelent feleségem és szemem fénye ...
Derűsen kijelentették:
Elköltötték fizetésem !
Újból a tükörbe néztem,
meghallottam egy hazafias dallamot ...
ez nem esztétika,
hanem a háborús iparnak egy kifejlesztése volt.