A sólymok felettem,
mintha a Jóistenen szálltak volna sebesen.
Gondolatomba csúsztam.
Oly rég volt,
a hegyek csúcsán ült a Nap ...
mintha a földből bújt volna elő.
Eszemben vagy, eszembe volt
kék tekinteted, és ez a magasba vitt.
Legendák, fenyők,
szemeid, mint a szent tenger szeme lett volna itt.
A mai napig emlegetlek, felidézlek magamban,
szemhéjaim alól halott vízcseppek csordulnak ki,
s egyre csak mondogatom magamnak ...
a füvet le kellene kaszálni,
még ott is, ahol sokáig megmaradt
lábad nyoma.
Vállamon a kaszával megtagadlak,
utolsó szomjúságom felforrósít, feltüzel.
Istenem, mi értelme ?
Te csak maradj szabadnak !