Ködös, fehér reggelen,
lelkem is eltünik a ködben,
fájó szívem jajong utána,
de míg a Nap ki nem süt, mindhiába.
Szomorú emlékeim megrohantak,
nem látom őket, hol maradnak?
Elborítja őket a fehérség,
szerelmünket pedig a feledés.
Már nem tudlak szeretni,
hiába küldesz csókokat,
elmúlott a nagy szerelem,
lelkem üres a köd alatt!