Él egy ember itt a Földön,
akit szeretned kellene!
Ám akarva, – vagy akaratlan,
- de mégis harcolsz ellene!
Él itt egy ember, akit ismersz,
- vagy úgy hiszed, hogy ismered!
De oly sok mindent nem tudsz róla,
hiába van mindig veled!
Néha tiszteled, nagyra tartod,
máskor szidod, mert oktalan,
és nem vagy képes kiismerni,
- szíved ezért boldogtalan.
Néha meglep, hogy mire képes,
máskor bosszant, mert képtelen.
Nem látja át saját világát,
s mégis vonzza a végtelen.
Vágyik a pénzre, gazdagságra,
s valóra váltja álmait.
Ám nem tudja, lelkét mi hajtja,
a szíve mélyén, mi lakik?
Kívülre néz, s belülre nem lát,
lelke még mindig kis gyerek.
Másoknak hisz, – milyennek látják,
- csak mások által ismered!
Kezdd el szeretni ezt az embert,
kezdd el szeretni önmagad!
Ha elveszíted hited magadban,
hidd el, hogy semmid sem marad!
Tudnod kell azt, különleges vagy,
nincs a világon más, ilyen!
Fedezd fel végre ezt a lelket,
s engedd, hogy boldoggá tegyen.