Csak gondolat maradtam,
szíved húrjait pendítve,rajta
csak lágyan át-áthaladtam.
Arcodon lehettem volna
boldog,csillogó könnycsepp,
mosolyod,mikor az élet kicsit
könnyebb.
Gondolat voltam,úgy érkeztem
létedbe,s elhamvadtam
ragyogó csodás fényedbe.
Kicsit álmodott lelkem,mi
véled-e világgal szebb is
lehetne,de ne félj emlékezni
rám,ha gondolatod engem keresne.
Tán ott leszek,ha elringat
az álom,csak egy képzelet,
édes csókommal drága-drága
szádon.
S ha majd ébredsz,édes
gondolatod maradok,s őszi
szél leveleivel lelkedből
újra tova-tova suhanok.
Immár gondolat maradtam...
drága lelkedből tova tűntem
a tegnapokkal,s nem érkezem
már a holnapokkal.
Elmúlt hát az idő véled,s
lelkem már nem-nem éled
és nem érem többé fényed...
Csillagok porába holtam...
talán édes álmú gondolatod
voltam.
Ádám J. Csaba