Mikor életet adtam nektek,
átéltünk,keserves perceket.
De elmúlt a fájdalom,
helyébe öröm lépett,aggodalom.
Mikor láz rózsai ,
égtek arcotokon.
Szívembe mart a fájdalom.
Óvoda,majd iskola,
féltve engedtelek
benneteket oda.
Büszke voltam reátok,
teljesült két szép álom.
Munka is volt,nem csoda,
elintézte anyuka.
Jöttek akkor szerelmek,
férjhez ment két ÉLETEM.
Azt hittem a boldogság.
végre-végre ránk talál.
Nem így lett,
csak borzalom.
Lett életünk,
egy napon.
Férjek,anyjuk apuka,
gonosz volt,
mindent rondán elrabolt.
Válás lett és félelem,
hogyan tovább életem.
Nagyleányom,két gyerek,
egy magában kesereg.
Lelkem értük megszakadt,
haza hoztam ,itt maradt.
Így boldog lett a kis csapat.
Neveljük két unokát,
segítjük még most a leányt.
Kicsi leányom,megbocsájt,
férjével ő tovább állt.
Nem volt munka,sem kenyér,
segítség hát itt is mén.
Újra jön a két szülő,
segít persze mind kettő.
Jó állás,majd palota,
unokák születek már oda.
Boldog lett a kis család,
Elfeledik,mi volt már.
Öreg lett a két szülő,
nem kellenek, már minek?
Élik ők az életet.
Ne szólj,hallgass ,a neved,
nem érsz semmit,senkinek.
Fáj a szó ,oly égető,sok sírásra késztető.
De elfogadod,mit tehetsz,
hisz nincsen más csak elmehetsz.
Te is egykor így tettél,
gyerekekért küzdöttél,
Öregeket nem nézted,
ez jutott most tenéked.
A sors kerék ,így forog.
Vissza ,mit adsz azt kapod.
S bár a szíved megszakad,
így marad,míg meg nem halsz.
Szépen csendben,egymagad.