Én vagyok egy csigaház,
nyálból épült mészkőváz.
Puhatestű lakik bennem,
őt kell nekem védelmeznem.
Nincs kerekünk, nem gurulunk,
földön csúszunk, araszolunk.
Növényekből lakmározunk,
ha veszély jön, jól elbújunk.
Szeretnek a gyerekek,
énekkel köszöntenek:
„Csigabiga gyere ki,
ég a házad ideki,
kapsz tejet, vajat,
holnapra is marad.”
Felkapnak a gyerekek,
tenyerükre rátesznek,
de ki nem szedhetnek,
épp csak nézegethetnek.
Bokor tövén vígan élek,
így egyedül szép az élet.
Körülnéz a kicsi csiga,
apró szarvait kinyújtja,
szarvak hegyén van a szeme,
kiválóan lát is vele.
Jól érzi magát esőben,
a páradús levegőben.
Ha nagy a meleg, kiszárad,
háza üres, szétmállhat.