Gyermek voltam,vándoroltam,
otthonomat nem találtam.
Sehová én nem kellettem,
ide –oda tett életem.
Felnőtt lettem,férjhez mentem,
tovább űzött fájó lelkem.
Gyermekeim is felnőttek,
mind elmentek én is léptem.
Azt hittem,hogy otthont leltem.
Eltelt pár szép jó esztendő,
de valami mindig eljő.
Öreg lettem,fáradt beteg,
ám életem nem élhetem.
Elő került a „jó” testvér,
ki mindig csak iszik,henyél.
Kihasználja jó szívemet,
elvesz minden filléremet.
De lelkemet összetöri,
látnom kell,hogy magát öli.
Nem használ a szép szó,
fenyegetés.
Ő a menő ,én a segéd.
A családom már nem bírja,
választhatok, ki hová mén.
Elindultam új utamon,
otthonomat, hátra hagyom.
Másik város egy más világ,
ki tudja itt mi vár reám.
Nyugalom és béke végre,
kis boldogság nagyon kéne.
Napjaimat éljem végre,
csendes ,nyugodt békességbe.
Ó Istenem segíts nékem,
legyen végre űzött létemnek,
már vége.
Otthon legyen új lakásom,
ne keljen már tovább állnom.
Olyan kevés amit kérek,
nyugodt ,boldog öregséget.