H.Gábor Erzsébet
Hiába kérdezem
Mitől a szép varázs, s e szűzi, égi báj?
Miért e hófehér titok - te téli táj!
A lomha hó alatt mi végre rejtegetsz
csodát, regét, s minek, ha látni nem lehet!
Csitulj, te vad vihar, s jeges fagyok hava -
a vén idő legyőz, s az újulás „nyara”!
Ha olvad, elveszel, te büszke február,
a tócsa lesz ruhád, ha tűz a napsugár.
De kérlek addig is, ma súgd meg énnekem -
ne rágja már a gond a mát, s a félelem -
meleg palást alatt az új vetés lapul?
Ne csapj be, mint a boltos engem - álnokul!
Megyek, vezess, mutasd a szép jövőt - gyerünk!
Te vagy "tenyérnyi föld", az Istenünk nekünk.
Nevelsz e lenn magot, s reményt a hó alatt
- merengve ébredőt - miből a jó fakad?
S te mégse mondod el, hiába kérdezem -
mi végre, hófehér talár a lelkeden?
De forr az új hitem, s tudom, te vén ravasz,
selyem ruhád alatt feszít az új tavasz.
2014.01.30.