Magányom forrása
Írta: Eve Dátum: Február 17 2014 05:20:34
V
A reggeli szürkületben
a nagy félhomályban,
néma könnyek sóhajába burkolózva,
fekszem az ágyamban forgolódva.
Teljes hír
A reggeli szürkületben
a nagy félhomályban,
néma könnyek sóhajába burkolózva,
fekszem az ágyamban forgolódva.
Valami nem hagyja békén elmém,
már lassan három éve, ide s tova.
A mellettem fekvő üres hely igaz arcát megmutatva
csupán ördögien felkacag,
ezzel engem kigúnyolván,
teljes egészében megalázván,
hogy nem hever mellettem senki,
csak búskomor magányom úgy téve,
mintha egymással örökké tartó alkut kötöttünk volna.
Nincs ki átkaroljon
teste melegével hevítsen fel
s csókjainak bódulatával varázsoljon el.
Miképp kezei kezeimre kulcsolódnak
karjai végtelen álomba ringatnak.
Mintha valaki messze lőtte volna Cupido nyilát,
szűnni nem akaró magányba zárva szívem zárához tartozó lakatját.
Már látom is hogy ki volt az.
Nem akarok hinni a szememnek,
a saját tükörképemnek.