Egy csöppnyi ér
Írta: marica Dátum: Február 17 2014 17:48:57

---

V

Életünk, egy csöppnyi ér,
Hóból olvadt, hófehér.
Fentről indul a magasból,
Erőt kap a fénylő naptól.

---

Teljes hír

---

Egy csöppnyi ér

Életünk, egy csöppnyi ér,
Hóból olvadt, hófehér.
Fentről indul a magasból,
Erőt kap a fénylő naptól.

Játszadozva, csörgedezve,
Indul fentről, le a mélybe.
Nem látszik, hogy hol a vége,
Útja rögös, girbe-görbe.

Hogy elindul, csordogál,
Követ mos, meg-megáll.
Jön a lejtő, felgyorsul,
Zuhataggá valósul.

Néhány követ magával ragad,
Onnan fentről, valami, belemarad.
Majd alá hull a mélybe,
Azt gondolja: vége!
Majd rájön, hogy mégse.

Mert csak lassan, de tovább folyik.
Piciny a lejtő, kapaszkodik.
Fenn maradna, mert nem sejti,
Ez a szakasz jobb lesz néki.

De az élet törvényszerű
És a törvény nem egyszerű.
A kis érből, csörgő patak,
A patakból, zuhatag,

Zuhatagból lassú folyó,
Mélán folyó, álmodozó!
A környezet, bele piszkít,
Mocskot hord be, ó de mennyit!


És a méla álmodozó,
A magával, más mocskát hordozó,
Belefárad, ahogy hordja,
Majd a mocskot partra mossa!

S a letisztult vizébe már,
A környezet fürödni jár.
Boldognak, üdének érzi magát.
Feledi, hogy ide hordta mocskát!

Nem kérdi, sőt, nem érdekli,
Hogy a víz, hogy tisztult ki,
A tiszta víz a lényeg,
Az élvezetet adó élet!

S ez így megy, nincs még vége!
Ismétlődik, nyárról-télere,
Folytatódik, évről-évre.
Nem emlékszik senki, a csöppnyi érre.

Mert a csöppnyi ér,
A végén egy hatalmas tóba ér.
Elvegyül a többi érrel,
Hol nem számít, melyik mit ért el.

Ott minden, egymásba vegyül,
A sár, a szenny, mélyre merül.
S a víztükör, simán tündököl,
A napfény, fürdik benne, rendületlenül!