A csipkebokor
Írta: iytop Dátum: Február 18 2014 04:55:43
H
Kinn a természetben létezel,
zöld tanmesében, én egyetlenem,
nincs kezed, rügyekre éhezel,
hajtásokba kapaszkodsz, szerelmem.
Teljes hír
Kinn a természetben létezel,
zöld tanmesében, én egyetlenem,
nincs kezed, rügyekre éhezel,
hajtásokba kapaszkodsz, szerelmem.
Mesékből származol, mesékben élsz,
csak vigyázz, nehogy megégessen
a csipkebokor lángja, ha arra térsz,
mert nem vagy kivétel édesem.
Válaszod itt cseng a fülemben, hallom,
- a Hold fényétől semmi ki nem gyullad -,
és szomorú mosollyal virágzol, de vallom
abban a hitben a sors ellened van.
Én így gondolom, hallgasd, ha érdekel,
válaszom megelőzi az időt, ha engeded,
ó, oly sokat sorolhatnék, mit nem tudsz még te sem,
krónikákból, legendákból ily történetet.
Igen, azok megmutatják e létező tüzet,
mert minden egy szikrából ered, minthogy
a szem a szemtől, a fül a fültől, ha nem süket,
a kő a kőtől s a halánték is kigyúl a halántéktól.
A láthatatlan csillag is a tűzbe hull,
elégnek a páncélozott lovagok és persze
a legyőzött asszonyok, a ruhátlan csodák és úgy
húzódnak meg a tűzhely mellett.
Összehúzódnak, mint a szentjánosbogarak,
máglyát gyújtanak a szerelem tüzétől,
ó, milyen sok vágytól duzzadó alak,
mi a hegynyeregből feltör.
És a Földnek gyönyört, dicsfényt ad,
míg erejével elfedi az égboltot foltosan,
hamu nincs, csak porában, hamvában halad,
csak a Jóisten ég lágyan a csipkebokorban.
Úgy ég, anélkül, hogy belőle tűz fakadna,
ő megment, megmenti. míg simogatja töviseit,
míg a sors szárakra szakadva
engedi magasra nyúlni kőriseit.
Szerelmem, mindannyian másképpen égünk,
más hévvel, de bármilyen széles és magas, lásd
mi égünk és önbocsátás nélkül élünk,
égünk nyersen, megsemmisítve egymást.
Porrá őröljük testünk, lelkünk egészen,
hogy tüzünk minket elemésszen.