Álmos, szomorkás reggelen,
Rád gondolok Kedvesem.
Majd, ha a Nap felragyog,
gondolj rám, hogy itt vagyok
és várlak, hogy betoppanj,
és ölelő karjaidba, lágyan,
úgy mint régen a Nyárban,
mikor csókok záporában,
sétáltunk a fasor árnyában,
írígykedő szemek láttára.
Öreg padunk ránk várva
fogadott minket, tárt karjában.
Ha nem, így lett volna,
mire emlékeznék most,
sok év múlva?!