Ragyog ma már a nap, bús, setét világ magányra lelt.
Vidulva friss tavasz, homályvilága íme, fényre kelt.
Utat kapott, s csodát művel, ha táncra-tűzre jár.
Nyomában sarjadó a fű, csacsog, dalolva száll
a csíz, a vadgalamb és ott a cinke pár...
A hófehér lepel múló "szeszély". Csak sár, latyak,
szél szárítja fel. Emlék csupán a tél. Ennyi maradt...