Festett arcú, manga-szemű lányok
Puffadt- rózsaszín a bőrötök. Cifra
göncökben jártok. Tekintetetekben,
éhe a pénznek. Valaha szépnek
ígérkezett az élet, reméltetek
királyfit fehér lovon. Büszke is volt
rátok minden testvér, rokon...
Ám elnyelt benneteket az átkozott
város, pazar fényű neonreklámok,
a sugárutak felcicomázott kirakatai
és a „Platz”, ahol az ember sosem sáros...
Hittétek, hogy eljön a függetlenség napja;
Ma mindegyiktek egy tróger strici rabja...
A szürke házak ablakszemeiből kitekint a megvetés.
Magányos urak, unalmas óráikat nálatok töltik.
Nyálas kamaszok, mind stréberek, "tettre kész":
bizonyítani, hogy már egyikük sem gyerek,
testetek élvezik, gyönyörétket tőletek kapnak.
Első útja hozzátok vezet, a szabaduló rabnak...
Szerelmes álmot álmodtok magatoknak
életet nem adtok megfogant magzatoknak
mégsem. Hol hát az érdem? Könnyeitek eső mossa el.
Lelketek lángol arcotok pírjára térdepel,
esküdöztök "az anyátok sírjára", égre földre,
hogy megváltozik minden. Csak a pénz ne kötne
oda a térre, a lámpavashoz. Sziszegsz a szélkakashoz,
ha ráz a hideg és zsibbad a lábad. Lilára válva fázol
Szépek a fények, gondolod és tovább "játszol"...
Ments meg minket Uram! Már senki nem gyászol, ha elmúlunk.
Egyirányú lett minden, mutass kiutat, s mi megújulunk…