Él a Földön, mint apró kis bogár,
ki hagyja sorsát áramlani,
csak attól fél, hogy eltapossák,
nem tudja a bántást hárítani.
Nem szól, ha kéne a segítség,
száját zárja dacos csökönyösség.
Odújába kényszeríti lába tétlensége,
vele született konok büszkesége.
Remete létben tengődik egyedül,
társtalan magányban szíve elhidegül.
Nem emlékeznek rá sötét ünneplőben,
porhamva elszáll, a végtelen időben.