Szerelem és líra - CXVI.
Írta: lnpeters Dátum: Február 21 2014 05:31:04
H
A költői mivolt lényege a mesterségbeli tudás mellett a közönséggel szembeni korlátlan felelősség; a költői személyiségnek költészetével, küldetésével való teljes azonosulása, amelyre kívülről nézve a személyes erkölcsi hitelesség teszi fel a koronát.
Teljes hír
SZÁZTIZENHATODIK RÉSZ
A költői mivolt lényege a mesterségbeli tudás mellett a közönséggel szembeni korlátlan felelősség; a költői személyiségnek költészetével, küldetésével való teljes azonosulása, amelyre kívülről nézve a személyes erkölcsi hitelesség teszi fel a koronát.
Mindezek közül a legfontosabb a közönséggel szembeni felelősség.
A mesterségbeli tudás legmagasabb foka sem garantálja a nagy költészetet, ha nincs meg a közönséggel szembeni felelősség és az erkölcsi hitel. A „nagy tehetség” esetleg mindörökre csak tehetség marad, és a költészete öncélú játszadozásban merül ki. Ez képezi a lírában az igazi dilettantizmust.
A dilettáns líra nem feltétlenül tehetségtelen, ismérve inkább az, hogy a közönséggel szemben semmiféle felelőssége nincs – ezért küldetése sincs.
Költő és közönsége ugyanahhoz a közösséghez tartozik. Ez mindenekelőtt nyelvi közösség.
Sajnos ma még lehetetlen pontosan definiálni a „költő” fogalmát, ahogy lényegében a „belső emberi tartalom”, vagy az ennél sokkal egyszerűbbnek látszó „sírás”, „nevetés” is definiálhatatlan. A tudományos kísérletek egyoldalúak és sikertelenek.
Valamikor talán mindegyik nyelv egyetlen ősnyelvből fejlődött ki, de mára igen komoly különbségek alakultak ki közöttük. Nyelv, gondolkodás, érzelmi élet és erkölcsi tudat szorosan összetartozik, és a nyelvek különbségei egyúttal a gondolkodás és az érzelmi élet kisebb-nagyobb különbségeit is jelzik.
Minden nyelv egyenrangú, bármelyiken lehetséges a nagy költészet, sőt erre minden nyelvnek szüksége van, mert igazából a költészet az, ami a legjobban fejleszti a nyelvet, ez teszi mind hajlékonyabbá kifejezésmódját árnyaltabbá, stílusát választékosabbá.
Egyes nyelvek kifejezésmódban árnyaltságban, szókincsben ideig-óráig elmaradhatnak másnyelvektől, a nyelvek fejlődése egyenlőtlen. A pillanatnyi állapotukból azonban sohasem vonható le olyan megalapozott következtetés, ami jogosan helyezné bármelyiket is bármelyik másik elé.
A nyelvi sokféleség az emberiség erkölcsi-érzelmi önvédelmének egyik legfontosabb eleme. Önmagában az emberi szabadság lehetőségének egyik legfontosabb feltétele, a nyelvi homogenitásra, asszimilációra való kényszerítés pedig mindig az elnyomás eszköze. Az erőszakos asszimiláció nemcsak a beolvasztani akart nyelvi közösséget nyomja el, hanem a sajátját is.
Elérkezett a pillanat, hogy a közönséggel és a nyelvi közösséggel szembeni felelősség oldaláról definiálni próbáljam a líra fogalmát.
Folytatása következik.