Börtön és szabadság
Ó! Az ember, mennyi mérget termel!
Nem veszi észre? Önmagát öli el!
Korunk műanyaga, mi el nem bomlik,
Természet kincseit, szépséget, csúfit!
Rúttá teszi e nagy kerek földet!
Nem érzi jól magát, látja börtönének!
Holdra vágyik, magáról csillagot nevez!
Hogy börtönné lett, az ember bűne ez.
A föld szeret, élő lelke van!
Akarja léted, élj rajta boldogan!
Építsd, szépítsd, vigyázd e kincset,
Vágyad, kéjeid ne a holdra hintsed!
Neved nélkül is van egy csillagod,
Mely, míg élsz, néked ragyog!
Igaz, azt nem te választottad,
Égi ajándék, más csillagát ne lopjad!
Ki a csillagokat, itt a földön osztja,
Néki nem az Isten adta posztja!
A hold, s a csillag égbolt ékessége,
Ott fenn ragyog, lényed örömére.
Maradjon a holdfény, éjed fényessége,
A csillagot is hagyd, mint Urunk teremtménye!
Legyen azé, akinek ő szánta,
Azért, hogy vigyázzon éji nyugalmára.
Ha, a földet, börtönödnek véled,
A z érzésed becsap,messze eltéved!
Börtön és szabadság, az igaz fogalom,
Egyszerre, kettő! Öröm és fájdalom.
Börtön, mit néked teremtett Istened!
Hogy, mi létedhez kell, meglegyen mindened!
A föld a tiéd! Hát érezd jól magad!
Hatalmas börtön, mely szabadságot ad.