Él bennem egy tükörkép,
a lelked mely nekem
olyan szép,átadom néked
álmaimmal-álmomat,mi
belőlem az igaz lét.
Karod tárd ki az ég felé,
szállj velem a fény felé,
ne kérdezd,csak érezd,
hogy éltem-éltedé,létem
örök fényedé.
Így viszem magammal,
mit nékem adtál már,
hogy még nem voltál,de
magamra mégse hagytál
már.
Így viszem én,mit
lelkedből hiszem én,hisz
te vagy nékem igaz öröm
és szép remény.
Tán látlak egyszer még,
s szíved lelkembe beleég,
el nem eresztesz tán soha
már,minket boldog évek
sora vár.
Majd élem,s megélem,
mi benned olyan szép,
ha magammal viszem,
bennem marad egy igaz
kép.
Majd néked én egyszer
vissza ádom,teljesül
véled egy igaz álom,s
már elhiszem,s édes
lényed magammal
örökre elviszem.
Elviszem én lelkedből,
mi bántotta léted,hozva
néked örömöt,boldogságot,
mi élteti örök drága fényed.
Bár már,ha nem leszek,
drága lelkedbe veszek,s
minden,mi vagy elhiszem
és rosszat,bánatot tőled
örökre el-elviszem.
Így viszem magammal
létemet,téged mint
gyönyörű szépemet,s mit
ádva-ádtam néked az
volt az igazi élet,dalokkal
és szavakkal,drága-drága
lényed fényét örökre
viszem-viszem...magammal!
Ádám J. Csaba 2014. február 15. (szombat)