Búcsúztam az utolsó percektől,
búcsúztam-e világtól,s minden
embertől.
Végtelen réteken virágokat
már-már látni véltem,aprót
vert szívem,s nem féltem.
Tudtam fiatalságom nem
vénül többé,s létem-e
földön testemmel válik
majd köddé.
De mielőtt bevégeztem
volna utolsó harcom,egy
puha kéz simította
szeretettel arcom.
A kék angyal szeme
csillogott fátyolos
szememre,lágy kezét
óvón tette kezemre.
Bátorító reményt adott,
hogy elmúlnom kár lenne,
de sose feled majd lelkem
drága Marlene!
Aztán a háború zaja
lelkemben elcsendesedett,
s szívem többé nem
keseredett.
Láttam még egy angyali
álmot,kedvesen csillogó
szempárt ,s most sok-sok
virágot.
A nap volt már lemenőben,
mikor testem megpihent
egy temetőben,kék angyal
újra fogta kezem...háborúkra
véle többé nem emlékezem.
Ádám J. Csaba 2013. január 31.(csütörtök)
Marlene Dietrich emlékére!