Egymagam
Írta: kandracs roza Dátum: Február 24 2014 15:07:07
MM
Ülök a folyó partján,
s nézem a távoli erdőt.
A fák leveleit enyhe szél simogatja.
a víz a part homokját nyaldossa,
közben lábam hűsíti.
Teljes hír
Ülök a folyó partján,
s nézem a távoli erdőt.
A fák leveleit enyhe szél simogatja.
a víz a part homokját nyaldossa,
közben lábam hűsíti.
Emlékezem.
Volt szerelmek,
csodás találkozások,
Jönnek elő sorba.
Fiatal voltam s merész,
nem tartott vissza,
A józan ész.
Bejártuk Rónát-Baronyát,
élveztük a szabadság mámorát.
Ha volt egy rét, kis patak,
vágyunk rögtön ott tapadt,
Öleltünk a természet,
lágy ölén.
Izzott a lég a mindenség,
szerettél s szerettelek.
Nem volt kérdés, hogy minek.
Hittük örökké tart a láng,
nem alszik ez az égő vágy.
De jött egy pillanat,
egy felhő mindent eltakart.
A rét még olyan üde zöld,
de a felhő terhe dőlt.
Az ázott föld illata,
könnyeimet kicsalja.
Elszálltál mint a fecske,
ősszel s oly messzire.
Lesz még tavasz?
Lesz még nyár?
Lesz e vajon folytatás?
Most már tudom,
nincs tovább.
Maradt csak az álmodás.