Két szívdobbanás között csak te vagy nekem,
Két szívdobbanás között téged képzellek el,
Ahogy szeletet hasítasz a magas égen
És szárnyad nyújtod felém - de nem érlek el,
Aztán a látomás már csak tátongó semmi,
Mintha soha-soha nem lett volna igaz:
Kész volnék minden szívdobbanásom eladni,
Ha többé lehetnél, mint elképzelt vigasz.
Lennék szívdobbanásod, lennék életed,
Mint ősi köveken patakzó olvadt telér
Könnyeként egybeforrnék, lennék egy veled,
Mert veled létezni: az bárminél többet ér.
...aztán elmúlik két szívdobbanás, majd három,
Megdermedt csendben: hátha meghallom hangodat,
És minden dobbanásban dobbanásod várom,
De nem szólsz. Dobogok tovább: a remény marad.