Összevarrt minket a holdsugár
Írta: sziszifusz Dátum: Március 03 2014 08:14:37
V
Összevarrt minket egyszer a holdsugár,
széttéphetetlenül ezüstfonállal,
ám varázsszőnyegünk igen messze jár,
amerre nincs fény csak képzelet szárnyal.
Teljes hír
Összevarrt minket a holdsugár
Már kibújt a tavasz ezer kis virága,
élni hív újra a rügyek duzzadása,
érted nyílt e szépség ezen a világon,
most eltiprom mindet a fákat kivágom.
Összevarrt minket egyszer a holdsugár,
széttéphetetlenül ezüstfonállal,
ám varázsszőnyegünk igen messze jár,
amerre nincs fény csak képzelet szárnyal.
Ott ülünk rajta még mindig Te meg Én,
és képzelgek veled, rólad szüntelen,
egyensúlyozva a kétség peremén,
hogy érző szívedben miként lett hűlt helyem.
Ezüstszál emlékek fonják be létem,
minden mit adtam és minden mit reméltem,
mert szép volt a csók, meleg az ölelés,
de mára csak gyötrő, rémisztő kelés.
Aranyhalam voltál mindenség tavában,
barna szárnyú lepkém álmok ligetében,
gyönyörű boszorkám ha pokolban jártam,
nekem mégis ez lett az igazi éden.
Száradó sár voltam cipellőd sarkában,
hangszerboltodban kettétört hegedű,
de megérte mert talpad boltívét láttam,
és hegedűdnek lenni törve is nagyszerű.
Én is dideregtem, és veled estem el,
ha fáztál a télben, csúsztál a havon,
de tudtam, hogy egyszer hozzám megérkezel,
párnád leszek majd és Te a paplanom.
Hajtsd rá hát fejed szeretetemre,
öleld tavaszra széttúrt földemet,
költözzön napfény őszinte szemedbe,
és angyalok nyílnak a horizont felett.
Kibontják szárnyukat, értünk repülnek,
elvisznek oda hol minden egyesül,
hol életem végleg paplanodba süpped,
s édes altatódalt az Isten hegedül.