Tavaszra hív a dal a tánc,
repülve száll a szoknya,
se ránc, se gyöngyfüzérű lánc,
mi rajtad egybe fogja…
Pirulva, szemlesütve néz
mosollyal arcán csitri lány.
Kigombolt blúza int nyakán
tekintetem úgy vonzza.
Ah, mi formásan szép kebel!
Vért bőszít, s engem ingerel...
Szelídből vaddá válva rég,
agancsos dúvad lettem én...
Nevet szeme, mert "tetten ért"
nem neheztel rám a "tettemért".
Nem is jár szemlesütve már.
Ragyog az arcán napsugár.