Csúnya történet
Írta: sziszifusz Dátum: Március 09 2014 13:25:29
V
Fényre szomjazik, valami csodára,
gyűrött takaróját öleli át,
képzelt magányában a hideg kirázza,
könnyei vánkosán rebeg egy imát.
Teljes hír
Csúnya történet
Üvegkalitka áll, - sötét szobában.
Nyomorgó lét lakik benne.
Körbe-körbe jár feszülten, ziláltan,
tenyere rátapad a rideg üvegre.
Kijáratot hiába keres itt,
összeroskad, elterül zokogva,
álomba mardossa rémképeit,
látomásainak lett őrült foglya.
A fal mögötti világ megbélyegzi őt,
bezárva hagyja, behunyja szemét,
csak saját magából meríthet erőt,
vagy elfogadja sorsa ítéletét.
Fényre szomjazik, valami csodára,
gyűrött takaróját öleli át,
képzelt magányában a hideg kirázza,
könnyei vánkosán rebeg egy imát.
Még tombol vérében ősi szenvedély,
zárkáját törné de túl gyenge már,
múltjából kínozza ezernyi fekély,
fáradt lelke mégis égi jelre vár.
Hátha a holnap elhozza a reményt,
mely sűrű felhőkön süt át néha-néha,
talán fájdalma a csillagokig felért,
és mellé bújik majd a Hold félkaréja.
Mert a Hold is fogoly, körbe-körbe jár,
ám az üvegzárkán átfolyik fénye,
szerelmes dala ária, ár-apály,
lüktetőn csobog a beteg rab szívébe'
Egyek lettek ők már hosszú évek óta,
de az ezüstfonál többé nem segít.
Rút igazságait az idő kimondta,
ami megaláz és lemeztelenít.
A szegénység kemény próbája a létnek,
barátok tűnnek sorra-újra el,
a holdról sem jön többé biztató ének,
meg kéne halni... - ha jutna urnahely.
Üvegkoporsó áll, sötét a szoba,
itt élt a lét és halt a Hold,
a kilátástalanság a redőnyt lehúzta,
– csúnya történet. – Tán igaz se volt.