Kialvatlan-álmatlanul szabom méretre soromat,
Firka firkát követ, összeáll egy rím, egy kép;
És talán nem nyel le egészben az éhező kárhozat,
Míg a percmutató tovább-tovább-tovább lép,
Talán most eltöltöm éhét az alkotni akarásnak,
S utána nem gyötör a kérlelhetetlen vágy,
Talán csitulnak a szerszámok, mik ihletemben ásnak,
Talán fáradtságot űzni hív az álmos ágy,
És legfőképp: talán nem viharzik majd annyi érzelem,
Mardosó kívánság, eltemetett seb, bánat,
Talán végre lomha béke kél pegazustáncra velem:
Ha tintába véstem minden álmom s imámat.
Mégis... ha helyére került az utolsó szótag s a pont,
Tollam új "bűnbeesésre" csábít, új varázsigét ont.