Lennék én puhatollú kismadárka,
ki pille szélben ágról-ágra szállna.
Suhanva repülnék egyre csak tovább,
szabadon, határtalan országon át.
Egekig érő fákon megpihennék,
onnan a tájba belegyönyörködnék,
ahogy pompában szirmot bont a tavasz,
rétek illata méheket csalogat.
Szárnyaimmal a Napot simogatnám,
de mégis visszavágyok, hív a hazám,
belenézek az idők távlatába,
bódít a régi tavasz illatárja.