Mohó étvággyal nyeltem termését megannyi fantazmagóriának,
De a gát átszakadt: túlcsordult a képzelet, most áradt vizű folyam,
S túlnő szívemen a sok érzet, feltörik héját a kirajzó szavak,
Fulladó tüdővel kapkodok - már nem tudom, a valóság merre van...
...hát nem keresem többé. Talpam ugyan köztetek jár - én másutt vagyok,
Mint ázott uszadékfa ölelem át a rohanó dagály derekát;
Mögöttem a baljós árnyékfigurák hosszúra nőttek, már túl nagyok,
És lassan a hatalmas vízbe fulladok - így lépem az álmokat át.