A cigarettám parazsába belenézek.
Utolsó szerelem volt ez. Még reméltem,
hogy a szűzies tavasz tisztasága ,fehéren-
feketén szemedbe villantja az igazságot…
Gépies, hanyag mozdulattal elnyomtam a csikket
rád gondoltam. Egyszer biztosan megértesz...
A panelházak balkonjain hidegek a hajnalok.
Néma szendergésben múlik az idő, s e béke
már mulandó. Még szeretnélek, itt vagyok!
Kiáltom a reggeli csöndbe, visszhangoznak szavaim…
Ez megijeszt. Mit mondanak a szomszédok!
Bolond, annyi bizonyos, ha itt akar vallani
szerelmet, és pont így…Már a hajnali
derengésnek vége, felkelt a nap.
Egyedül bámulom csak, átölelnélek,
de Te nem vagy itt. Tehát marad
a búsulás, önsajnálat,vágyakozás, s jöhet még egy
újabb cigaretta, kávé, beidegződött mozdulatok sora.
Miért is nem kérdezted meg soha,
hogy meddig akarok várni a válasszal…
Langyos reggeli szellő cirógat, beleborzongok.
Már kihűlt az ágy, terítetlen, árva az asztal.