Nekem nem kell az éj,
mit árny lep be és homály.
Nem kell az ősz, az örök elmúlás,
a tél, mikor fehérben gyászol a táj,
akkor létem is csak szendereg.
Engem napfény éltet és meleg,
lelkemnek tavasz kell és kikelet.
Nincs édesebb a bódító illatárnál,
pici bimbó-rügy kipattanásnál,
fület simogató madártrillánál.
Míg az én időm visszaszámlál,
utat tör előre az élet-kivirágzás.
A lét szegélyéről ámulva nézem,
mily gyönyörű a szépülő világ,
s naponta éled a reményem,
tavaszomra eljön még a nyár.