Szélcsend
Írta: sziszifusz Dátum: Március 28 2014 17:10:39

---

V

Hallgat a természet, nem mozdul semmi,
nem kell ilyenkor semmit sem tenni,
csak várni némán, hogy jöjjön meg a szél,
s érezni a csendet ameddig beszél.

---

Teljes hír

---

Szélcsend


Hallgat a természet, nem mozdul semmi,
nem kell ilyenkor semmit sem tenni,
csak várni némán, hogy jöjjön meg a szél,
s érezni a csendet ameddig beszél.

Galamb repülte át a főteret,
kiterjesztette szabad szárnyait,
átszállt az apró halastó felett,
vizet kutatva sokszor állt meg itt.

Éppen arra jártam terhemet cipelve,
szórtam az útra napraforgómagot,
néztem a galambot, - gyorsan csipegette,
s fájt, mert elsuhant amikor elfogyott.

Elfordult a napról bús, komor világom,
ösvényemen rózsák tüskéi sebzenek,
keresek valamit a látóhatáron,
egy kék tollú angyalt ami rég elveszett.

Saroglyán tolom, húzom a szerelmet,
ezt teszem már hosszú évek óta,
eget-poklot járok, hiú vágy terelget,
de belehalnék hogyha vége volna.

Ez a vágy éltet és öl meg napról-napra,
ellene tenni nem sokat tudok,
szeretve gyűlölöm hajnalig virrasztva,
örömöm kínja lett, - méz ízű szurok.

Mégis ez az érzés repít a magasba,
hogy lássam álmomat a horizont fölött,
s várjak csendben egy elszökött galambra,
aki a legkékebb az angyalok között.


Ám ez az angyal maga az ördög.
Gyilkos hálót szövő fekete pók.
Agyamat leszívja, már nem is üvöltök,
És annak örülök ha belehalok.

Jöjjön hát szél a síri csend után,
Engem már nem érint, csak Őt a nőt,
ott ég az arcom tükre foncsorán,
s nincs az a vihar mi onnan lesöpör.

Beteg bensőjében élek majd örökre,
mint torkot szorító lelkiismeret,
s Ő bennem fáj, mellkasomba törve,
belém karcolva, - hogy mégis csak szeret...