Az arctalan idegen
Írta: Eve Dátum: Február 09 2008 20:31:26

---

Éjjelente a csillagos kékeget bámulom,
S elképzelem, hogy te is ezt csinálod miközben rám gondolsz.

C

---

Teljes hír

---

Nem ismerlek, és mégis úgy érzem, hogy szükségem van rád.
Hangodat sem hallottam még,
de tudom bódítóan hat a szívnek ahogy dicséred õt.
A nap minden percében csak rád gondolok,
már-már megszállottá válok.
Rólad zengenék hosszú végtelen ódákat,
bár még nem is ismerlek igazán.
Éjjelente a csillagos kékeget bámulom,
S elképzelem, hogy te is ezt csinálod miközben rám gondolsz.
Nem akartam hogy befurakodj a kis világomba,
azonban már nem tehetek semmit ellene.
Jócskán benne vagy, és szívem repesve vár minden beszélgetést,
hol eltörpül az ész, és az érzelmek beszélnek helyettünk.
Pedig csak beszélünk és beszélünk, egyebet sem teszünk.
Lehetne ennél egy picit több?
Várhatnék tõled még többet?
Egyáltalán mit várhatnék tõled?
Hamis érzéseket, vagy a nyugalom szigetét,
ahol békés minden és csak mi vagyunk te meg én?
Jár az agyam, hol ide hol oda.
Most álmodok, vagy ébren vagyok?
Mi ez az érzelem mi kezdi átvenni a hatalmat felettem?
Csak nem maga a szerelem?
Biztosan nem!
Nem hinném, hogy az lenne!
Ha csakr30;
De nocsak, már megint rád gondolok pedig még nem is öltöttél alakot!
Itt lenne végre az ideje érezni azt, mit már rég megérdemlek.
Azt a megható világmegváltó csodát,
mi két ember között jöhet csak létre.
Talán nem egész életre szóló, csak egy nyúlfarknyi idõ is elég.
Kérlek, hadd érezzelek még!