Szerelmem gazdagítsd éneked,
kezeddel költöztesd el a tavat,
és mindazt amit látsz és ha lehet,
a lángokat, a fagyot,
lelkembe az örökkévalóságnak.
Mi már szembe ülünk az Ősszel,
egy gondolattal gyorsítsd szívemben az égést,
kétértelműség tárul, buta közönnyel,
érezzek aggódást, csöppnyi féltést,
barnás-sárgában utazó örömmel.
Ó, ha a világ nem lenne ámítás,
nem lenne derűs öltözék,
nem lenne szó, micsoda rejtekhely
Te a Föld vagy, odaköltöznék,
mert te abból ki nem vetkezel.
A kék világ különös rossza,
melyben titokban ölelkeztünk,
csak a vér vörös, s az erek hossza, mert mi
a vörös nyárban el soha nem veszünk,
sem a mesék varázslatában... inkább hagyjuk örökkön égni.