Fekete bársonyát leereszti az ég.
Bölcsőjében lágyan ringat az éj.
Szememre csipke-fátylat von az álom,
édes emlékek lábnyomában járok.
Elrepült múltidők visszafénylenek,
végtelen tengerek égig kéklenek.
Hullámok mossák Kréta kőpartjait,
kezed simogatja testem tájait.
A sós tenger lebegtet karjaidban,
édes vágybizsergés ágyékomban.
Mézes ajkad remegő ajkamhoz ér.
Hirtelen sötét lesz, megszakad a kép.
Hívnám csoda álmomat - Gyere vissza!
A Hajnal szemem kapuját kinyitja.
Könnygyöngyös pillám a fényre megremeg,
fáj a csend, rámborul a magányhideg.