Elárvult rózsaszál
Írta: Ayame Dátum: Február 11 2008 06:28:08

---

I


Úton hazafelé,
Dicsérte, elhalmozta bókokkal,

---

Teljes hír

---

I


Elárvult rózsaszál.

Szépen csokorba simulva,
Bársony szirmán harmat cseppek ragyognak,
Zöld levelei büszkén, s egészségesen nyomódtak a többihez.
Tüskéi merészen ágaskodtak az ég felé.

Jött egy ember
Szemét vetette a rózsaszálra,
Csak nézte majd elment,
A rózsa csak virított tovább.

Másodnap ugyan akkor s ugyanúgy,
Megjelent ugyanaz az ember,
Tekintete ismét a rózsán járt,
Csalogatóan meredt rá.

Ez így ment több napon s héten át,
Míg egy hónap leteltével,
Pénztárca volt a kezében,
Majd a virító rózsaszálra cserélte.

Úton hazafelé,
Dicsérte, elhalmozta bókokkal,
Majd vázába téve napra tette
Hagy legyen még szebb, s magával ragadóbb.

A rózsaszál növényi ereiben megdobbant valami,
Lüktetett mindenegyes lépésére
Szavai hangjára, csodáló mosolyára.
A rózsa arra kezdett vágyni, hogy ez az ember örökre vele maradjon.

Egyik hét egyik napján,
Mikor az ember vizet hozott neki megszokottan már,
Egy ügyetlen, ügyes mozdulattal véletlen vétkes mozdulattal,
Megsebezte kezét a rózsa tüskéjével.

Vérzõ kezére kendõt szorítva nézett rá álnok fájdalmasan
A rózsaszál sajnálta az embert, magát okolta, amiért vérrel telik az ember kendõje.
Ostobán engedte, hogy az ember azt a tüskéjét leszedje, mellyel megsebezte.

Másnap ismét vétkes véletlen mozdulattal újabb seb került az ember kezére.
Egy újabb tüske a kukába,
És ez így ment napokig, hetekig,
Egy egész hónapig.

A rózsaszál zavarodottan nézett végig magán,
Csupasz harcias testén csak egy tüske ékeskedett tovább,
Matt szirmai, egészségtelen színû levelei,
Hogy történhetett ez?
Az ember ismét közeledett,
Kancsóval a kezében,
Rezdületlen arccal,
Itt az utolsó próba.

A rózsaszál nem akarta,
Nem akarta, hogy elveszítse az embert,
De ezt a tüskéjét meg kellett õriznie.
Ez a tüske volt õ maga.

Közeledett a kéz,
S most õ,
Most õ sebezte meg.
De mélyebben, mint azt valaha is gondolta volna.

Az ember haragja utol érte.
Megragadta egykor törékeny, de már puha testét,
Egyetlen tüskéje újból kezébe állt,
Az ember lehajította a földre.

Cipõjével eltiporta,
Szárából folyt a színtelen vér,
Az ember elment, magára hagyta,
A rózsa szirmain ismét ragyogott egy csepp, egy utolsó könnycsepp.