Felszállok az égbe,
égi tüneménybe,
már-már félve,de
még testben élve,
hogy landoljak
isten tenyerébe.
Átölel a kozmosz,
a nagy egyetem-e
világmindenség
csillog szememen,s
most érzem igazán,
hogy eme létet
mennyire szeretem.
Égi tünemény,kicsit
most az enyém,ott
szállok,ahol angyalok
járnak,de szívem
érezve-érzi,hogy lent
már várnak.
Hoznék nékik csillagot
ajándékba,sok
reménnyel békét,hogy
az ember elérje
boldogtalansága végét.
De ha testem már netán
nem élne,lelkem úgy is
földet érne isten
tenyerébe,s őrizne engem
tovább öröklétbe.
Majd mondanák,hogy
szívében volt az élet,
s értünk még vissza-
vissza nézett,s újra él
a fényben,égi tüneményben,
isten tenyerében.
Ádám J. Csaba 2012. október 17.(szerda) (Felix Baumgartnernek a tiszteletére,aki harminckilenc kilométeres magasságból sikeres ugrást hajtott végre!)