Miféle fából készült, nem emlékszem,
de éppen hogy csak elfért a szekéren,
s ha fönt is volt már, végre valahára,
a vége rálógott a saroglyára,
nem volt tanúja mélybe búvó zöldnek,
csak épp simára vasalta a földet,
s én alig vártam, fölülhessek végre,
víg súlyommal az áldás közepébe,
s míg gördülőztünk bele a világba,
a magnak eggyé tömörült az álma,
rá ügyelőztem minden intő szóra,
és perccé lassult kedvemért az óra,
vak boldogsággal bámultam az égre,
s mert Isten lágyan fölkapott ölébe,
én azt hittem, egy mesés könyvből jöttem,
és csak miattam kék az ég fölöttem,
az egész játék lett, és nagy ajándék
a föld végén a vadkörtefa árnyék,
s én most is azt a vadóc kölyköt nézem,
ki igazgyöngyöt vélt a verejtéken,
ki fölparcellázta a csodaszépet,
és poros kézzel esett az ebédnek.