Mint magas hegyre vágyó csont- sovány gebe,
már hajnali fénnyel felnyerít az égre.
Művirágot növeszt, naponta locsolja,
éhező lovát ezzel abrakolja.
Szeme nevet rád, de keze közben áskál,
angyali tálból halálos mérget kínál.
Édeleg, őgyeleg, elvesz és összetesz,
karcos hangon szól a kopott ócska lemez.
Nehéz meglelni a szót ami mögé elbújt
A semmiről beszélni tehetséggel tud.
Mézes szava, mögött ott lapul az álság.
Ódákat zengeni csak neki kiváltság.