Kiáltás...
Írta: katryna Dátum: Június 28 2014 05:46:33

---

H

Könnyezve ébredtem,
egy elmosódott hangra,
egy ki nem mondott szóra,

---

Teljes hír

---

Könnyezve ébredtem,
egy elmosódott hangra,
egy ki nem mondott szóra,
vergődő lelkem sikolya
hallatszik, valakiért kiált,
kit el nem érhetek,
sem itt lenn, sem odafenn,
térdem megroggyan,
felállok, hogy tovább lépjek,
hátha még lehet,
kitépem magamból a
a fájdalom gyökerét,
szememből a könnyeket
nem engedem arcomon
folyni, hogy tüskeként
végig marjanak,
ölelésedből kitépem magam
mint egy szárnyaló madár,
ne ejts több sebet
remegő testemen,
miért ily nyomorult a világ,
nehéz megértenem...
hol a végtelen fénye,
a soha nem szűnő
szerelem reménye,
hol az öröm, a csoda,
a két szív közös otthona,
az álmaink szigete,
ahol össze ér a
Föld és a végtelen...
kérdem: hol vagy?
szeretném hinni, hogy
még létezel,
de képzelt világom
árnyékvilág, melyben
úgy létezel, hogy vagy,
de nem vagy jelen,
csak az árnyékod ölelem..
ezek a sorok már
csak felednek,
közénk falakat emelnek,
nincs erőm,
nem vagyok senki
csak egy apró kis porszem,
nem vagyok már ember,
csak testetlen lény,
ép csak élek...
te is már csak múlt vagy,
egy keretbe foglalt kép,
már nem zeng hangod
hamis ígéreteket,
csak az én szívem
őszinte még mindig,
mely ott bent nagyon vérzik,
és emlékedhez
szól ajkam suttogva
örökké szeretni foglak...