Mit ér már nélküled-e
világ,hisz már nélküled
nem nyílik benne nekem
annyi-annyi szép virág.
Messzi jársz már,s én is
tőled messzi járok,s
reménykedve,csak reád
várva...várva-várok.
De,ha egy napon mégis
hozzám sodorna az élet,
én megadnék néked-e
földön minden szépet.
Újra szaladnék a zöld
mezőkön veled és
soha-soha nem engedném
el két hófehér kezed.
Nem fogyna el soha rád
dalom,csillagos éjszakákon
ölelve-ölelne mindig téged
két karom.
Suttogva-suttognám drága
neved és ábrándozva
el-elnézném napokig
barnán csillogó szép szemed.
Létezz,s uralkodj bennem,
s ne engedd,hogy tőled
messzire kelljen örökké
lennem,drága-drága
elveszett szerelmem.
Légy az őrangyalom,ki
éjszakánként boldogan
rám-rám nevet,s te légy
az ki örökké engem lágyan
szeret!
Találjam meg elveszett
szívedet lelkemben,s
boldog létem benned
örökre...elveszett szerelmemben!
Ádám J. Csaba 1994. március 16.(szerda)