A szó csak elszáll….
A szó csak elszáll,
s marad mozdulatlan tér,
duzzadt aranykalász közt,
tengernyi búzavirág kék.
Szellő sem lebben,
hajnali homály átkarol,
zokog keblem, könnyem csordul,
s lassan a nap elém hajol.
Ül a rónaság,
egyik homokszemében én,
számon trillázott könnyű csók,
s dúdolva éneklem a fényt.
Szerelmes lelkem
remény sóhaját csitítom,
csak maradna örök a perc,
e gyönge pillanat oltalmom.
Nyugodj karomba,
s ha fáznál, szívem Rád adom,
puha bársonyként betakar,
mint lágy selyem ölel karom.
Rám kacag a nap,
hogy szemem öröm citeráz,
mind, boldog könnyek arcomon,
s bennük ül szerelem dalom.