Előttem most deressé vált a múlt,
a jégcsap-csend fagyot rak az égre,
látom könnyed, szemedben összefut,
homályos cseppjei hozzám érnek.
Eső kápráztat s tünde szivárvány ...
ízekre szedtük mind a hét színét,
gyűjtöttünk felhőt, csillagot, márványt,
ráfektettük mindkettőnk szívét.
Tavasz nyitott őszünk minden perce,
ragaszkodásod ma már mostoha,
soká fénylett éjünk védett csendje,
sokszor mondtad, el nem hagysz soha.
Hullócsillag útján kóborolva,
holnapokra feszül léptem kedve,
mint a tiszta vásznak lobogója,
mint idegszálak íjban feszengve.
Nálam a nyárban tél van, hó lep el,
elvermelem a szép szavú forrást,
a csend szakadt szárnya emel,
míg deres ködöt lélegzem, hogy lásd.