Úgy megszoktam én már azt, hogy közel légy,
hogy ez a hű,szerelemtől lázas agy,
nem viseli el, ha távol, messze vagy
fájó neki nagyon, ha tőle elmégy,
de, akkor, ha a szemem már nem is lát,
kísér a szívem, tudod emlékezik,
hiszen ragyognak a szép emlékei
soha nem felejti el ezt a csodát.
Jóból, hidd el, olykor a sok is kevés
hogyne tudnád Te, drága édes szívem,
tudod Te jól, hogy kicsi szíved mit rejt,
ez olyan csodálatosan szép, mesés,
mi csakis egymás szeretetét vágytuk
nem volt vendég a bánat, mi nem vártuk.