Kavicsokat szedek,
ahol a kis patak ered,
ahol egykor sétáltam veled.
Minden kavics egy üzenet,
megidézi emlékedet.
Magába rejti a múló időt,
az évek szőttek szemfedőt.
A kavicsok szétgurultak,
múltunk mély kútjába hulltak.
Megmaradt egy hegyi kristály,
álmom őrzi éjeken át.
Míg szorítom a markomba,
ifjúságom itt van újra.
Nem kell nekem más drágakő,
ez a múltam, nincs már jövő.
Elszórom a kavicsokat,
egyetlen kő mutat utat.
Eső mosta, nap sütötte,
fényem magába gyűjtötte.
Senki tőlem el ne vegye,
síromat is ez díszítse!